Igen! Fiók fiókgazdájának a jobb felső sarokban a cégnévre kattintva a legördülő listában megjelenik egy fogaskerék a cégnév mellett, mely a beállításokhoz visz. Az általános információk között találod meg az iktatószámok prefix mezőt.
Amennyiben ott új prefixet adsz meg, akkor a számláló újrakezd, ezért érdemes a prefix megváltoztatását az év elején megcsinálni.
A megoldás természetesen nem kezeli azt a helyzetet, hogy lehetnek még az érkezés során olyan számlák, melyeket korábbi évre szeretnél iktatni, tehát nincs lehetőség jelenleg arra, hogy egyszerre két számlasorszám prefix-szel meghatározott iktatószám tartományból osszon ki iktatószámokat.
Érdemes akkor átállítani tehát a prefixet, amikor már minden korábbi évet érintő számla iktatásra került.
🐟 Egy hekk felhasználónktól
Mi két közhasznú szervezet vagyunk. Az egyik egy kft. a másik egy ifjúsági egyesület. A Kft-nél nincs semmi trükk és tweek, itt viszonylag (gondolom) úgy működik minden, mint majdnem minden más kisebb cégnél.
Mi két közhasznú szervezet vagyunk. Az egyik egy kft. a másik egy ifjúsági egyesület. A Kft-nél nincs semmi trükk és tweek, itt viszonylag (gondolom) úgy működik minden, mint majdnem minden más kisebb cégnél.
Az egyesületnél viszont kicsit speciálisabb a helyzetünk, mivel pusztán pályázati (és minimális mértékben adományi) forrásokból gazdálkodunk, így fontos tudnunk melyik projektre mit és mennyit költöttünk. Illetve azt is hogy az adott projekten belül ezek a költségek mely projekt szerinti költségosztályokba tartoznak.
A Quickben a költségtípusoknál kizárólag a projektek számát, a címkékkel pedig a projekten belüli költségosztályokat és egyéb kiegészítő infókat adunk meg.
Minden hónap végén végzünk havi zárást mindkét szervezetnél. Itt csekkolunk minden számlát, bankkivonaton szereplő tételt. A könyvelőnknek adtunk könyvelői hozzáférést a szervezetekhez. A közös megállapodásunk alapján, a könyvelő mindig csak az iktatószámmal ellátott tételeket fogja csekkolni, és hogy ez gyorsan és könnyen áttekinthető legyen minden hónapban más az iktatószám prefix része. A gyakorlatban ez úgy néz ki pl. hogy a március havi zárásunk kezdete előtt beállítjuk az iktatószám prefixét "2021-03-"-ra így később iktatószám alapján sorba rendezve is vissza tudjuk nézni, hogy melyik hónapban milyen pakkot "adtunk át" a könyvelőnknek.
Hozzászólások
0 hozzászólás
Hozzászólások írásához jelentkezzen be.